A Be Massive Horizon idén is hazánk legszebb tájaira várja a bulizni vágyókatGombas Peter

A nyári szezon visszavonhatatlanul megkezdődött! A hőmérő higanyszála egyre csak felfelé kúszik, a klubesteket szép lassan felváltják a szabadtéri rendezvények. Ennek megfelelően alakul a Be Massive naptára is, akik május 13-án Budapest ikonikus helyszínén tartják a szezonzárót, hogy aztán a  Be Massive Horizon keretein belül, kiköltözve a klubkörnyezetből hazánk legszebb tájaira vigyék el a nyári hónapokban a négynegyed hangzást. Általában olyan helyszíneken szerveznek első alkalommal elektronikus zenei eseményeket, ahol korábban még senki.

A Be Massive klubsorozat közel két évtizede az ország egyik legismertebb elektronikus zenei partysorozata, melyet az állandó megújulás és a maximális minőségre való törekvés jellemez.

A startpisztoly március végén eldördült, Badacsonyban, Tihanyban és Tatán is sold out-os volt a buli. Ami egyébként nem azt jelenti, hogy nyomorogni kellett volna. A Be Massive Horizon erősen limitálja a résztvevők létszámát ahhoz, hogy teljes legyen az élmény. Így aztán általában szinte az összes bulijuk telthézas. De ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a tihanyi félsziget legszebb panorámájával, egy hétre rá hasonlóan frekventált helyen,a  tatai vár tőszomszédségában várták az elektronikus zene rajongóit.

De annak sem kell csüggednie, aki nem tud kimozdulni a fővárosból. és a víz közelségéről sem kell lemondanunk. Május 13-án ugyanis a Marriott Hotel 500 fős panorámatermében folytatódik a menet, ahol majdhogynem 360 fokos, csodás panoráma fogad innen a magasból. Innen nem csak a Dunára lehet rálátni innen, hanem az egész városra.Ez lesz a tavaszi évadzáró buli, onnantól pedig nem lesz megállás, csupa open air rendezvény fog következni keresztül-kasul az országban!

Esemény: https://www.facebook.com/events/520957432757903

A folytatásra pedig nem is kell sokat várni, hiszen május 21-én már egy újabb ikonikus helyszínen csúszhatunk bele a nyárba. A vulkanikus eredetű Várdomb csúcsán, 165 méteres magasságban álló balatonboglári Gömbkilátó a Balaton parti város legfőbb nevezetességének számít. Az elektronikus zene rajongói is jól ismerhetik, hiszen az elmúlt években számos megmozdulás helyszínéül szolgált, de a Horizon fanatikusai is több alkalommal birtokba vehették már a “magyar Atomiumot”.

Esemény: https://www.facebook.com/events/470434427791304

Június 4-én új helyszínről jelentkezik a Be Massive Horizon. Ez lesz a pünkösdi hosszú hétvége, így bőven lesz idő regenerálódni. Salföld igazán szürreális hely. Picit olyan, mintha nem is ezen a bolygón járnánk. A  a Balaton-felvidék ékköve korábban homokányaként üzemelt, ma már koncerteknek, fesztiváloknak, interaktív kulturális eseményeknek és kiállításoknak ad otthont.

Esemény: https://www.facebook.com/events/830692111657486

Június 18-án ismét egy jól bejáratott helyszínt vehetünk birtokba. A Kőröshegyi Levendulás a Balaton déli partjának egyik legnagyobb attrakciója.  Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a lila levendula mező, a kék ég és a Balaton türkiz vize csodás látványt nyújt együtt. A déli part egyik legszebb panorámája tárul itt elénk, a sűrű, lila levendulamező alatt kéklőn terül el a Balaton víztükre.

Esemény: https://www.facebook.com/events/250600607047761

Egy héttel később az északi part ékkövéhez látogathatunk el, ahonnan páratlan kilátás nyílik a Balatonra. Badacsonyra nem csak a tó közelsége miatt érdemes elutazni, hiszen a hegyen számtalan borospince nyúlt felhőtlen kikapcsolódást. Közéjük tartozik a 2016-ban megnyitott frissTerasz. A vulkanikus hegyoldalában  található helyen lehet inni-enni, napágyakban chillezni vagy éppen végigtáncolni az egész éjszakát. Jöhettek egyedül, családdal, kutyával vagy a haverjaiddal, a szórakozás garantált.

Esemény: https://www.facebook.com/events/293637766083095

Július 2-án lesz az idei Dunakanyar Fesztivál, az első még 2019-ben került megrendezésre. A Be Massive Horizon a Dunakanyar Fesztivál 2022 hivatalos zenés helyszíne, ahonnan gyönyörű a kilátás a visegrádi fellegvárra, Salamon-toronyra. Picit unalmas már, hogy minden egyes bekezdésben megemlítjük a csodálatos panorámát? Hát éppen az a lényege ezeknek a buliknak, Magyarország legszebb tájait vétek lenne kihagyni!

Esemény: https://www.facebook.com/events/996200111275337

Nem hiányozhat a felsorolásból az Electric Garden sem. A keszthelyi Festetics-kastély udvarán megrendezett esemény sajnos tavaly elmaradt a járványügyi intézkedések okán, idén azomnban már semmi sem gátolhatja meg az érdeklődőket abban, hogy 2022-ben is elektornikus zenére tomboljunk hazánk egyik legszebb történelmi helyszínén. Idén több napos elfoglaltsággal számoljatok, az Electric Garden július 15-17 között kerül megrendezésre.

Esemény: https://www.facebook.com/events/648910552474579/

Az Öreg-tó partján található tatai várt Luxemburgi Zsigmond királyunk építtette még a 14. században. A várat néhány évvel ezelőtt teljesen felújították, mivel Tata Budapestről is könnyen megközelíthető, ezért igen kedvelt turisztikai célnak számít. Az áprilisban megrendezett sold out-os Be Massive Horizon buli után pedig nem volt kétség, hogy lesz folytatás még ebben az évben: augusztus 13-án ismét a Zsigmond teraszon összegyűlve csodálhatjuk a naplementét minőségi elektornikus zenével fúszerezve. Mint ahogyan azt már a többi eseményen is megszokhattuk.

Esemény: https://www.facebook.com/events/1949298912124210

De sajnos ez a nyár sem tarthat örökké. A Be Massive Horizon idei szezonzárójára augusztus 25-én fog sor kerülni a Tihanyi-félszigeten. A méltán híres Apátsági Rege Cukrászda teraszáról a félsziget legszebb panorámájával várják a látogatókat. Ez a csapat egyik kedvenc eseménye, úgyhogy valószínűleg idén is hasonló megőrülésre lesz kilátás! Nem hiába fog Metha ezúttal is négy óra hosszan a pult mögé állni.

Esemény: https://www.facebook.com/events/320975809900999

Ez mind szép és jó, de döntsétek el ti is a saját szemetekkel! A napokban ugyanis készült egy videó, ami a Be Massive eddigi eseményeit foglalja össze Metha aláfestő zenéjével kísérve. Ha egy külföldit arról próbálnánk meggyőzni, hogy miért érdemes Magyarországot felkeresni, akkor mutassátok meg neki ezt a videót!

A A Be Massive Horizon idén is hazánk legszebb tájaira várja a bulizni vágyókat bejegyzés először Primate.hu-én jelent meg.

Primate.hu