Bivalyerős hazai ötösfogat áll a pult mögé péntek éjjel az A38 tetőteraszánGombas Peter

Nagy örömünkre szolgál, hogy a jó idő beköszöntével ismét egyre többször nyílik lehetőségünk kedvenc hajónk felé vegyük az irányt. Szinte minden napra jut valami számunkra is releváns elektronikus zenei program az idén ráncfelvarráson átesett A38 tetőteraszán, .

Idestova 10 éve tudja mindenki, hogy a hajó teraszán már a délutáni órákban elstartol a zene, most azonban egy éjszakai programot szeretnénk ajánlani. Már csak azért is, mert ilyen erős és változatos hazai felhozatal ritkán fordul elő egy klubest alkalmából.

Öten fognak a pult mögé lépni május 27-én. A tánc este 11-kor fog elindulni, hogy aztán a felkelő nap sugarai kísérjenek utunkon egészen hazáig.

Duel a ’90-es évek közepe óta tevékenykedik az underground elektronikus zenében, mint zenész, zenei producer, hangmérnök és DJ. Multifunkciós alkotó, multifunkciós stílushalmozó: ambient, downtempo, house, annak progressive, tech vagy deep verziója, neki mindegy, mindegyikben jót csinál. Részt vett az első itthoni nagy tánczenei rendezvényeken, mint például a Mayday és a Rave Olimpia, egyik szerzeménye pedig Carl Cox DVD-jére  is felkerült!

Bernáthy Zsiga a 90-es évek partykorszakaitól jelen van a szcénában. Ma már 3 gyerekes családapaként, hű férjként, hétköznap grafikusként, de hétvégente ugyanolyan lelkes, élőző producerként kerül a forgatag középpontjába, mint 20 vagy annál is több évvel ezelőtt.

A saját bevallása szerint mindenevő Infragandhi állítólag egy sokkoló hatású Prokofjev-darab ösztökélésére döntött a dídzsézés mellett. Rakétasebességgel ívelő pályája az Est FM-nél kezdődött, majd a Rádió Café zenei szerkesztője lett, később az MR2 – Petőfi Rádiónál volt állandó műsora. És azóta is töretlenül szerkeszti a kortárs elektronikus zenék egyik legizgalmasabb műsorát, a Deck Attacket, és szervezi fáradthatatlanul az azonos nevű partisorozatot. És persze pakolja kitűnően koreografált szettjeit, melyekben világzenétől dzsesszig, funktól hiphopig minden csemegét megtalálhatunk.

Zvezda Beta a magyar elektronikus zene és party-élet nagyvadja, egyszerre útkereső és tradicionalista, párban jár, de kószál egyedül is, megtalálható lemezjátszók mögött vagy a jégkorongpályán. Különös ismertetőjegyei: Fradi-szív, house-lélek, kíméletlen őszinteség, kifogástalan ütemérzék.

Az ötödik pénteki artist két okból is kilóg a többiek közül. Vatsanah egyetlen női fellépőként a fiatalabb generációt képviseli. Neve hosszú évek óta jól cseng a budapesti éjszakában, szettjeit mértani pontossággal szórt kifinomult elektronika jellemzi.

Ritka alkalom egy ilyen szerencsés együttállás. Az előzetes tervek szerint Duel melegít, majd a hangulatot Bernathy Live fogja igazán beröffenteni, ezt követően érkezik Zvezda Beta, Vatsanah és Infragandhi, szóval a reggelig tartó seggrázás garantált!

Esemény: https://www.facebook.com/events/296770426002457

A Bivalyerős hazai ötösfogat áll a pult mögé péntek éjjel az A38 tetőteraszán bejegyzés először Primate.hu-én jelent meg.

Primate.hu