1978-ban születtem Tatabányán. Két gyermekes családapa vagyok, mérnökként dolgozom főállásban. Az 1990-es évek első felében kezdtem discoba járni, ahol a bulizás kevésbé izgatott, inkább a technika és a zene fogott meg. Egyetemi éveim alatt kollégiumi buliban kezdtem el szórakoztatni az embereket. A családalapítás éveiben sem lankadt zenei érdeklődésem, bár bulikon nem szerepeltem, otthon kezdtem el kedvenc zenéimből egyvelegeket készíteni „barlangrajzos” technikával. A 2010-es évek első felében beszereztem első dj eszközömet hobbiból. Eleinte futószalagon kezdtem el egyvelegeket gyártani, majd lehetőségem volt kipróbálni magamat céges bulin gyerekkori barátom, Norboss révén, aki a bulikon a technikai hátteret biztosítja. Ezt követően számos céges és magán rendezvényen biztosítottuk a zenei, technikai hátteret együtt. Szinte mindenféle zenei ízlésnek meg tudunk felelni, melyhez kiváló fénytechnikai látványt is biztosítunk.
Dilemma
