Izgalmas partyhelyszínné válik hétvégén egy 200 éves óbudai gyár

Száz évvel ezelőtt Óbudán találhattuk Magyarország egyik legnagyobb és legsikeresebb gyárát. 1784-ben indult a történet, amikor is Goldberger Ferenc megnyitotta a kékfestő üzemét. Ez a kis vállalat az évek során aztán egy hatalmas üzemmé fejlődött, a világ számos pontjára készültek megrendelések. A textilgyárat a II. világháború után államosították, a rendszerváltást követően pedig meg is szűnt az üzem. Története azonban nem veszhet homályba.

A gyár egykori épületében található ma a Textil- és Textilruházati Ipartörténeti Múzeum. Ez elsőre lehet, hogy nem hangzik túl érdekesnek, pedig ez hazánk egyik legizgalmasabb állandó kiállítása! Az egyébként kutyával is (!) látogatható múzeumban csak úgy hemzsegnek a kipróbálható, nyomtatható és festhető eszközök, a látogatás nem csak a felnőttek, hanem gyerekek számára is szórakoztató élmény. A múzeum nem csak a textilgyártás és kékfestés hazai történetének, hanem a Goldberger család emlékének  állít emléket. A gyár egy valódi nemzetközi sikersztorinak számított a 20. század elején, a történet mégis szomorú véget ért. Goldberger Leó igazgató ugyanis hiába számított egykoron az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb emberének, a II. világháború utolsó napjaiban lényegében éhenhalt az auschwitzi haláltáborban.

A Pacsirtamező utca – Perc utca – Lajos utca – Tímár utca által közrefogott területen 1997-ben állt le végleg a termelés. Az épületegyüttest azóta sem bontották le, az ingatlanokat sokféleképpen hasznosítják. Az egykori gyár területén működik a Supersonic Technikum. A hazai techno kultúra bölcsőjenek számító hely 1998-ban kezdte meg működését. Ez Magyarország legrégebb óta nyitvatartó klubja, amit az itthoni technokultúra ősatyja Bernathy Sándor, valamint később a Kashmir Clubbot is üzemeltető Pintér Gábor álmodott meg közösen. Utóbbi így emlékszik vissza erre az időszakra:

“Valaki ajánlotta a Goldberger gyár pincéjét, amit akkor vett meg valaki. Tök jó arc volt és olcsón odaadta a helyet, amit persze fel kellett építeni. Mondanom sem kell, hogy nem volt egy vasunk sem, de szerencsénk viszont igen. Megismerkedtem a világ legjobb mesteremberével, Józsa Lacival, aki gyakorlatilag minden szakmához ért, ami létezik a földön. Ráadásul pont ráért és amikor meglátta, hogy miről van szó, nagyon megtetszett neki. A Goldberger gyár pincéje és a tök romos gyár egy kincsesbánya volt. Minden szart összeszedtünk, megjavítottunk, összehegesztettünk, lefestettünk és 2 hónap alatt, olcsón, csináltunk egy 1 1200 négyzetméteres underground klubot. Találtam egy öreglányt, aki nagyon durva kamatra adott 2 milliót, amiből vettünk a Zaj Studiotól egy hangcuccot. Gyakorlatilag mindent mi csináltunk. a Sanyi hozta a festményeit, én csináltam egy totál idióta szökőkutat, ami tök jól nézett ki. Összeállt egy tök jó csapat, a pultoslányoktól a wc-s néniig. Jó időszak volt.”

A Sonic pedig azóta él és virul. A pince ezen a hétvégén is technotól lesz hangos, ami amúgy sem szokatlan a Goldberger gyárudvarban. Itt mutatkozhatnak be ugyanis szombaton a Telekom Electronic Beats által második alkalommal életrehívott Szelektor pályázat győztesei. A legígéretesebb hazai producertehetségek pop, club és experimental kategóriában pályázhattak, ezen az estén a klubzenékre helyeződik a fókusz. A szelekció során látókörbe került DJ-k napnyugtától napkeltéig fogják váltani egymást a legendás Sonic (Blue / Red Hell pultjában).

Line up:

CVRDWELL
Műhely x BRVTAL (Normal Tamas, Obwigszyh, AGA2L, DJ Syncbutton)
Tolo b2b Mankind
Bekø
CT Kidobó
Hexcode
Valamint két friss nyertes az idei pályázók közül
Facebook event: https://www.facebook.com/events/2542541579210506

Az esemény a Goldberger Design Concept keretein belül fog megvalósulni. A Goldberger gyárudvart ezen a hétvégén ugyanis kreatív és kulturális szereplők töltik meg élettel és értékes tartalmakkal. Az április 29. és május 1. között, a Budapesti Tavaszi Fesztivál részeként létrejött programsorozat keretein belül mindent megtalálhatsz, ami egy valódi feltöltést jelentő hétvégéhez szükséges lehet: pop up piac, kortárs kiállítás, szitanyomó workshop, színház, mágikus kert és persze zene. Ez utóbbi nem csak szombaton, hanem pénteken is lesz, mégpedig Bernathy Zsiga és Infragandhi tolmácsolásában.

A legjobb hírt pedig a végére hagytuk: minden program ingyenes!

Bővebb infó és részletes program: https://www.facebook.com/events/407167920858490

Borítókép: 444

A Izgalmas partyhelyszínné válik hétvégén egy 200 éves óbudai gyár bejegyzés először Primate.hu-én jelent meg.