Techno zenétől lesz hangos a Cruisin fedélzeteGombas Peter

Óriási sikerrel zárult tavaly szeptemberben a Cruisin szezonzárója, amikor is Bart Skils főszereplésével a keményebb ütemek kerültek előtérbe. Az Európa Hajó fedélzetén igazi örömzenélés volt, amit a fellépők és a közönség is nagyon élvezett. Nem volt kétség afelől, hogy 2022-ben is lesz techno a hajós bulin!

A mondás pedig úgy tartja, miszerint nyertes taktikán ne változtass. Így aztán a jelenkori techno egyik legsikeresebb producere, Bart Skils idén is főszerephez jut. Ezúttal viszont komoly nemzetközi támogatást kap Mark Reeve és Jay Lumen személyében.

A Hollandiából érkezett Bart Skils-ről nem túlzás azt állítani, hogy egy igazi slágergyáros, hiszen elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt évek nagysikerű megjelenéseivel.  2013-ban robbant be igazán a köztudatba, amikor is kiadta a “Fight Club” című szerzeményét. Legnagyobb sikerét 2018-ban érte el, amikor is megjelent az Adam Beyer-rel közös “Your mind” című felvétel, amit aztán minden techno bulin rongyosra játszottak, de az ugyanabban az évben kiadott “West of the moon” is számos DJ lemezestáskájában meglapult. Sorra jelennek meg zenéi a legnépszerűbb techno kiadók, mint például a  Tronic, Break New Soil, vagy éppen a Filth On Acid címkéje alatt.

Nem csak mi gondoljuk úgy, hogy ő a Drumcode csapatának legnagyobb tehetsége. Elég csak megnézni a kommenteket bármelyik Youtube videója alatt. Munkásságát tekintve a legnagyobbak között van a helye, De nem csak producerként állja meg a helyét a nemzetközi élmezőnyben, hanen DJ-ként is nagyon jól tudja, hogy mi kell a közönségnek. Ékes példa erre Bart Skils tavalyi szettje a Cruisin-on, ahol az általa oly jellemző Drumcode-hangzás közé előszeretettel szúrt be olyan klasszikus tételeket, mint például Josh Wink – How’s your evening so far, PPK – Resurrection,vagy éppen The Prodigy -Breathe című örökzöldje. Igazi örömzenélés volt ez a javából és valami hasonlóra számítunk idén is!

Már csak azért is, mert Bart Skils biztosan nem fogja egyedül érezni magát a pultban, hiszen két pályatársa is vele fog tartani. A frankfurti illetőségű Mark Reeve régi motoros a szakmában. 2010 óta rendszeresen jelennek meg zenéi a techno színtér legjelentősebb kiadóinak gondozásában, mint például a Cocoon Recordings, Soma, BEK Audio, Herzblut, Traum Schallplatten, Terminal M vagy természetesen a Drumcode. Utóbbi label címkéje alatt jelent meg “Far away” című szerzeménye is, ami talán a legnagyobb elismerést hozta a számára eddigi karrierje során. DJ-ként körbeutazta már a világot, a legismertebb klubok és fesztiválok állandó vendége aki szókimondó stílusáról is ismert. Mark Reeve állapotáról aggasztó hírek érkeztek tavaly. Súlyos koronavírusos fertőzéssel került kórházba, de szerencsére sikerült meggyógyulnia. 

A Cruisin 2022-es techno szeánszán Jay Lumen fogja képviselni a hazai színeket. Bár Magyarország elsőszámú techno DJ-jének népszerűsége Bart Skils és Mark Reeve ismertségével vetekszik, és akkor még finoman fogalmaztunk. Nem csak itthon, hanem az egész világon. Számára sem lesz ismeretlen a hajó, hiszen több alkalommal is zenélt már a Cruisin fedélzetén. Tavaly headliner-ként szerepelt, 2019-ben pedig még a legjelentősebb nemzetközi elektronikus zenei magazin is felfigyelt rá. Jay Lumen az első hazai előadó, aki teljes videós szettel szerepel a Mixmag-nél, a Cruisin pedig az első hazai rendezvény. Jay Lumen-t nem véletlenül aposztrofálják sokan úttörőnek, hiszen számtalan áttörhetetlennek hitt falat döntött már le munkásságával. Legyen szó telített turné naptáráról, vagy produceri sikereiről, melyet megszámlálhatatlan No.1 és Top10-es kislemez övez, vagy akár arról, hogy nem volt még hazai techno előadó, aki ennyiszer utazta volna körbe a Földet a turnék során.

 A jegyvásárlást semmi esetre sem érdemes sokáig halogatni, ugyanis a belépők 50%-a alig néhány óra alatt kelt el tegnap. A teltház garantált. Feszes ütemekből biztosan nem lesz hiány. Technora fel!

Esemény: https://www.facebook.com/events/553889243120974
Jegyek: https://cooltix.hu/event/62a5f5c5990bc3a756c650b7

 

A Techno zenétől lesz hangos a Cruisin fedélzete bejegyzés először Primate.hu-én jelent meg.

Primate.hu